- tudod... az olyan furcsa érzés - megdörzsölte a szemét és magába fojtott egy kiszabadulni vágyó sóhajtást.
- milyen? -emelte fel a fejét. tágra nyitotta a szemét, csak hogy néhány kósza hópehely megint a pilláira ülhessen. még mindig ott gőzölgött a tea kezében - úgy szorította a bögrét, mintha egész életére fel akart volna tőle melegedni.
- ... - az a bizonyos sóhaj megtalálta az útját. vett egy nagy levegőt, de nem kezdett bele a mondókájába, mert közben rájött, hogy nincsenek meg a szavai hozzá. kihúzta a hátát, és a dél felé kanyargó Dunára nézett. már nem is esett annyira a hó - gyere. megmutatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése