rágcsa =)

... felhívás keringőre...

- akkor most hunyd e a szemed!
- most hova megyünk?
- hunyd le a szemed!
- ... de megint elrepítesz...
- ha szeretnél jönni, hunyd le a szemed...
- jó...
érezte, hogy megint kézen fogja és egy hatalmasat lendít a karján. megforgatták, ő pedig pörögni kezdett a tengelye körül, egyre gyorsabban és gyorsabban. csíkokká alakultak a színes kockák, a kandallóban táncoló lángok - az egész szoba egy szelíd szín-fény-kígyóvá alakult át. becsukta a szemét, hogy ne is lássa ezt a nagy forgatagot, de annyira a pupillájába égtek a csíkok, hogy így sem szabadult tőlük...
a forgás hirtelen megállt. kinyitotta szemét, de még mindig apró, színes kígyók úszkáltak a tekintetében. pedig itt (vagy most?) fekete volt minden. legalábbis körülötte, ő ugyanis egy fénykör közepén ült - valahogy a nagy szédülésben eshetett el, nem is emlékezett rá, mikor történt.
felkapaszkodott és alaposabban körbenézett, hátha talál bármit vagy bárkit. a padló ugyanúgy fekete volt, mint körülötte minden, a mennyezet sötétségbe veszett, de még a fényforrást sem találta meg. semmi.
úgy határozott, hogy elindul az egyik irányba, hátha akkor történik valami. ahogy megtette az első lépést, a fénykör tágulni kezdett és a látóköre bal sarkában meggyulladt egy apró fény - egy gyertya... odakapta a fejét és abban a pillanatban tőle jobbra lobbant fel egy másik. megfordult és döbbenten tapasztalta, hogy mögötte, a fénykörön túl apró mécsesek és gyertyák hada ontja magából a fényt, amint visszafordult, már a másik oldalról is körbevették. összeráncolta a homlokát. a fekete háttér előtt a kacérkodó gyertyalángok egyszerre lebbentek jobbra, balra...
halk nevetést hallott a háta mögött, talán csak egy mosoly hangja volt, és valami a nyakához simult...
hátrakapta a fejét - a gyertyalángok egyszerre húzódtak össze. senki sehol.
újra apró kacajt hallott a háta mögött, de mire odafordult, megintcsak nem látott semmit.
- itt vagy? - kérdezte halkan.
nevetés. a hang irányába fordult és éppen elkapott egy, a látótere szélén lebbenő anyagdarabot. hiába fordította utána a fejét, megint túl lassú volt.
- hol vagy?
halk nevetés. már szinte ingerülten fordult utána, hiába. jobbra, majd balra kapta a fejét, néhányszor idegesen körbefordult...
- ne játssz velem...
hirtelen hátrafordult.

a lány ott állt előtte, egészen közel. az arca olyan közel volt, hogy még éppen egymás szemébe tudtak nézni, a keze majdnem hozzáért az övéhez. hosszan a szemébe nézett, az arca kifürkészhetetlen volt. ő csak zavartan állt, nem tudta hogy került a lány ide, nem tudta mit akar tőle, moccanni sem mert. szeretett volna félrenézni, de a fürkésző tekintet nem engedte. úgy érezte, mindent tudnak róla.
a lány hirtelen elmosolyodott és elnevette magát. ahogy felhangzott a nevetés, remegő táncba kezdtek a mécsesek körülöttük, ő pedig úgy érezte, mintha szoros köteleket oldoztak volna le a testéről. a lány még egy kicsit közelebb lépett, amennyire csak lehetett úgy, hogy ne érjen hozzá. felemelte a kezét - kesztyű volt rajta, ugyanabból az anyagból, amiből a ruhája is készült -, ő pedig újra mozdulni sem mert. érezte, ahogy a lány kesztyűs keze az arcához ér, és becsukja a szemeit. nagyon halvány érintése volt, mintha csak ő képzelte volna el. érezte, ahogy egy tincset a füle mögé tűr, végigsimítja az arcát és hallotta ahogy elneveti magát. valami mást is hallott: valahonnan mintha zene szűrődött volna elő, egyre hangosabban...
a lány megfogta a jobb kezét és a bal vállára tette a kezét. táncolni kezdtek és ő meg mert volna esküdni rá, bár nem látta, hogy a sok-sok gyertyaláng velük együtt táncol. a zene egyre hangosabb lett, egyre lendületesebb. néha hallotta a lányt nevetni, de ő elmosolyodni sem mert érezte, hogy teljesen együtt mozdulnak, érezte a másik közelségét, hallotta a ruhája suhogását, érezte, hogy a lépéseik egyre lendületesebbek, egyre többet és többet jelentenek, érezte, hogy egyre és egyre közelebb kerül az arca a lány arcához...

... és akkor vége lett. ő ott állt értetlenül egy fénykör közepén, körös-körül feketeség. érezte, hogy melegek az ajkai, hogy izzad a tenyere, hogy szinte kapkodja a levegőt. és érezte, hogy az össze mécses és gyertya most benne lángol, makacsul és követelőzőn...
inkább újra lehunyta a szemét...

...kézenfogott...

- hunyd le a szemed!

egy furcsa folyosón találta magát. mindkét oldalán színes ajtók nyíltak,.az egyiken díszes aranykilincs, a másikon kopott ódon lakat, a harmadikon rozsdás retesz, a negyediken súlyos kopogtató...
- hol vagyunk? - kérdezte, még mindig a különböző ajtókat fürkészve. makacs csend volt a válasz, éppen olyan hosszú, hogy átfusson az agyán, hogy egyedül van a helyiségben, amikor valaki hirtelen kézenfogta és magával húzta a folyosó sötétbe vesző vége felé. arra sem volt ideje, hogy ellenkezzék, annyira váratlanul történt az egész. futva közeledtek egy félhomályból kibontakozó ajtó felé, ami repedezett piros festékével, és a középső kisablakot szegélyező kifakult, virágos függönyével a nagymamája házának ajtajára emlékeztette...
szinte átugrottak rajta, és egyre gyorsabban szaladtak tovább a folyosón. újabb ajtó következett, egy kék, keskeny, tejüveges ablakú... aztán egy nyersfa, egy fehér, összefirkált, egy lakkozott fenyő... három, négy, öt, hat... már számolni sem tudta, olyan gyors egymásutánban lökték be az ajtókat és rugaszkodtak neki a következőnek...
aztán hirtelen nem volt több ajtó. csak áthatolhatatlan, tömör sötétség. és csend. egyedül volt...
aztán egy levegővételnyi szünet után egy ismerős hang törte meg e csendet. a kandallóban lángra lobbanó tűzifa hangja...
a szoba falain táncoló árnyékok jelentek meg, apró lángok falraperdült alakjai. lassan megfordult és a háta mögött egy kellemes kandallót pillantott meg. a frissen gyúlt tűz illata lassan belengte az egész helyiséget, amely apró volt, bútorok nélküli, de mégis valahogy hívogatóan barátságos. elmosolyodott. el is felejtette, hogy miért van itt - leült törökülésbe, szemben a kandallóval és nagyot szippantott a levegőből. karácsonyillat volt.
a padlót valami kockás anyag borította, mintha valaki egy a szoba méreténél jóval nagyobb takarót terített volna le: a különböző színű kockák itt is, ott is kisebb nagyobb hullámokat vetettek, mint valami sakktáblamintás dombvidék.
ahogy alaposabban körülnézett észrevette, hogy a kandallótól balra lévő sarokban a kockák egy nagyobb halmot rejtenek, mintha valamit betakartak volna. ahogy tüzetesebben megnézte, mintha kissé mozgott is volna az a halom...
óvatosan, minden mozdulatát halkra fogva felállt, és a halmocska felé indult. apró, megfontolt léptekkel közelített. lassan, óvatosan a kupac lapos széle felé nyúlt, megfogta az anyagot .. . é s megállította a kezét. a kupac dorombolt. lehúzta róla a takarót és egy békésen szundító szürkésvörös cirmost talált. a macska kinyitotta a szemeit és egyenesen az ő szemébe nézett. komótosan felállt, közbeiktatva egy alapos nyújtózkodást és arrébb sétált, néhány lépésre tőle leült és újra a szemébe nézett. néhány másodpercig mereven fürkészték egymást (valamiért meglepően emberinek találta ezt a jelenetet), majd a négylábú alapos és kitartó, ébredés utáni mosakodásba kezdett.
még egy darabig bámulta a macskát meglepettségében, majd visszafordult a kupac maradék, nagyobbik része felé, amely most éppen egy nagy lélegzetet vett...
róla is lehúzta a takarót. egy kényelmesen elnyújtózott kutya nézett fel rá. vidáman felállt, és miközben ő moccanni sem mert, megszagolta a homlokát, majd néhány lépéssel hátrébb vonult. ott leült, mellső lábait keresztbe téve és ránézett. fejét egy picit megdöntötte, mintha válaszra várna, aztán letette a lábaira.
a döbbenettől még mindig a kockás takarót fogta, ugyanúgy, mint mikor a kutyát megpillantotta alatta. lassan visszafordult, és észrevette, hogy a halmocska még mindig lélegzik. pont egy ember nagyságú halom volt...
- itt vagy? - semmi válasz - hahó?
óvatosan elkezdte a halomról lehámozni a plédet. egyre több és több réteget tett maga mellé. még egyet. aztán még egyet. a halom még mindig ugyanakkora volt. egyre izgatottabban és türelmetlenebbül hajtogatta le a textilrétegeket, de semmit sem haladt előre. húzta-hajtotta-fejtette-dobálta. kockák - szürkék, pirosak, narancsak, bordók, zöldek, alkonyszínűek, sárosbarnák, sugársárgák, felhőkékek. összeráncolt szemöldökkel, a levegőt kapkodva keresett valamit, de nem is tudta pontosan, hogy mit.
- hol vagy?! - fakadt ki, miközben ledobta maga mellé az utolsó adag takarót...
- ... elbújtam...
- de hová?
- egy biztonságos helyre.
- de hogyan jutottál oda?
- elképzeltem.
- és én hogyan tudok odajutni?
- bújj alá!
felpattant és a szoba túlsó széléhez szaladt. felemelte a plédet és magára húzta.
egy szempillantás alatt újabb kockatengeren találta magát. felül kockák, alul kockák, sárgák, pirosak, narancssárgák... de ezek már nem tenyérnyi méretűek voltak, hanem majd' akkorák, mint ő. valahol a távolban egy sötétebb foltot látott. barna, bordó és téglavörös kockák kupacát... rohanni kezdett. olykor jóval a feje felett magasodott a takaró-mennyezet, olykor pedig alacsonyabb részeken vágott keresztül, ahol súrolta a gyapjú anyagot...
egy apró sátorhoz ért. indián módra felállított menedék volt, sötét kockájú anyagból. alig ért a térdéig.
- itt vagy? - kérdezte bizonytalanul.
- igen, talán.
- hogy jutok be?
- mássz be!
- de hát hogyan? ez az egész alig nagyobb, mint...
- mássz be!
sóhajtott és négykézlábra ereszkedett. meglepve tapasztalta, hogy nagyon is jól csinálhatta ezt a mozdulatsort, mert a bejárat rögtön emberi magasságúvá emelkedett. azért nem merte megkockáztatni, hogy újra felálljon... bemászott...
a másik ott ült, bebugyolálva egy méretes takaróba. a középre rakott viharlámpás sárgával világította meg az arcát, vidáman táncolt a sátor oldalán a fénye. picit ijedtek voltak a szemei, de látszott rajta, hogy tudja, itt biztonságban van.
még mindig négykézláb állt. elnevette magát.
- hát te mit csinálsz itt?
- elbújtam.
- elbújtál.
- igen, elbújtam.
- és hogy kerültél pont ide?
- ide bújtam el.
- de hogy bújtál el ide?
- ide álmodtam magunkat.

szórahívott

- tudod... az olyan furcsa érzés - megdörzsölte a szemét és magába fojtott egy kiszabadulni vágyó sóhajtást.
- milyen? -emelte fel a fejét. tágra nyitotta a szemét, csak hogy néhány kósza hópehely megint a pilláira ülhessen. még mindig ott gőzölgött a tea kezében - úgy szorította a bögrét, mintha egész életére fel akart volna tőle melegedni.
- ... - az a bizonyos sóhaj megtalálta az útját. vett egy nagy levegőt, de nem kezdett bele a mondókájába, mert közben rájött, hogy nincsenek meg a szavai hozzá. kihúzta a hátát, és a dél felé kanyargó Dunára nézett. már nem is esett annyira a hó - gyere. megmutatom.

zászlóravele!

képesl/nap

marad a gyerek, ha...

kréjzibördz

.

lekuporodik. paplanalárejtőz. hallgatja a csendet és keresi az újabb akadályt. annyira ijesztően buktatóktól mentes volt az utóbbi pár nap, hogy szinte törvényszerűnek tartja, hogy nemsokára vihar jön. pedig közben történnek dolgok, jók is meg rosszak is, érzi, hogy hol vannak még a saját hibái is - legfőképpen azt, hogy időt kell hagynia magának. azt még nem tanulta meg. pedig nagyon is fontos, valahol önuralom kérdése is, hogy legyen idő egy forraltborozásra...
de most ez egy egészen kicsit ijesztő. hogy nem dőlt most össze semmi. nem szakadt rá a tető, de még szó sem volt róla, nem volt olyan csábító a szabadság a türelmes várakozással szemben, hogy egy vállrándítással azt mondja, most inkább elmenekül és rögtön az első lépéssel összetöri magát - és persze mást is. és ez valahol szokatlan. annyira, hogy ki-kikukkant és lesi a következő akadályt vagy villámot, ami lecsapni készül...
és persze meg is találja a gondot magában, de csak csendben, bátran megjegyzi, hogy nézdazakövetkező. és ez is döbbenetes. szinte annyira nyugalom van, hogy szeretne inkább ideges lenni, mert nem szokott hozzá, hogy ő erre egyedül is képes. most szinte ürességnek érzi, pedig tudja, hogy nem pusztán az.
reméli, hogy a takaró alatt, ahova visszahúzódik, megtalálja az álmodozót, aki egy kopott zongora mellett ül, mellette dobok, repülő szőnyeg és álomjáró masinák, az egyik füle mögött ceruza, a másik mögött ecset, és mindeközben kézzel fest verset, de úgy, hogy maszatos az orra... közben pedig fütyörész és ámul, hogy milyen szép ez a világ. és sokat táncol. nevetvetáncol.

mindegyik...

... a mennybe megy...

it's not easy..

tükörsüni

Aztiii

Azt hiszem, hogy ezt élvezni fogod =)

10 centi

egy nagy kandallót képzelek el. mind ott ülök. mind az összessel. mind ők vagyok. boldog.
meg az a másik is. én tudom. =)

aztaaa

szájtátvanézőshallgatós =)

életkép-es

véletlenül szivárványszínben-sorban pakol be a szekrényébe.

öltözik virágosba.

zsebreteszi.

esténként félelmes vámpírokat hajt a szolgálatába.

napsugarat csihol.

esti fényeket őriz.

napfényben sétáltatja őket.

tudja, hogy a sünök csak téli álmot alszanak.

Meglepetés

"To someone, who is unspeakably important for me"

ez meg a szégyenérzet...

26280

Ha óránként átlagosan csak egyszer gondoltam Rád az elmúlt három évben.
s.z.e.r.e.t.

Ha egyszer...

...gyerekszobát rendezek, egy hasonlót szeretnék építeni belé:

dúdoló

ide-oda ring félszeg-szelíden, a karom.

kesze-kusza szél hajtja, öleli, ha hagyom.
széles tavasz, fényes a határ,
selymes tavasz fészke hazavár.
tünde-madaram, röpte levegő,
elviszi a szél, csalfa szerető.
selymes tavasz, fészek a határ,
fényes tava, fénye hazavár,
csalfa-madaram, röpte kereső,
elviszi a szél, égi szerető...

chalga: nyár

ejtőernyők

Ezt úgy megnézném

Csak tudnám hol keressem...

Papucsállatka =)

építenék...

...homokvárat

Re-pad művészet =)

Bizony. Itt.

nagy.betűkkel.a.plafonra

szeretni kell az embereket. különben sose fogod elviselni a hibáikat. és a sajátjaidat sem.

váróterem, 20100927

Egy olyan nap...

Ez egy olyan nap, amit egy egyszavas, mosolygós sms alapozott meg =) Egy olyan nap, amikor gyorsan el tudtam intézni amit akartam. Egy olyan nap amikor újra labdát vettem. Egy olyan nap, amikor három órán keresztül kockuló-gyorstalpalón voltam az egyik legsokoldalúbb, és legkúúúlabb kockával, akivel csak találkozhat az ember. Egy olyan nap, amikor kávézás közben úgy megleptek, hogy jobban sem kell. Egy olyan nap, amikor újra labdába rúgtam és a fizikai fáradtság mámoros, elmét felszabadító érzése áradt szét tagjaimon. Egy olyan nap, amikor ezt az érzést remekül sikerült konzerválnom egy hossssszúúú, kellemes zuhannyal. Egy olyan nap, amikor Van Halen-t hallgatva tükörtojásos csabai kolbászt vacsoráztam finom, friss kenyérrel, paradicsommal és paprikával. Egy olyan nap =)

kívánság

olyan szeretnék lenni, mint az emberek a fényképeken. ahogy nevetnek. egy ilyen momentum akarok lenni ebben a nagy földi pillanatban, amit mi nagyzóan életnek nevezünk. el akarom felejteni, hogyan haragudnak az emberek. meg akarom tanulni, hogyan mosolyognak. meg akarok tanulni figyelni. és aztán segíteni. olyan szeretnék lenni, mint az esőcseppek, olyan tiszta és áttetsző, de szeretném visszatükrözni az embereknek önmagukat. fel akarom idézni, hogyan tudok látni és közben mindenkiben szeretni azt a legjobbat, amiért ő önmaga. nem akarok ítélni. úgy szeretnék élni, hogy mindig érezzem a szelet az arcomon és azt, hogy szabad vagyok. meg kell tanulnom elköteleznem magam valami mellett és abba belefeledkezve szabadnak lenni. szeretnék hibázni és azután tanulni belőle. mindig tudni újrakezdeni. sosem adni fel. meg akarok őrülni és mindig megtartani a józan eszem. sosem akarok felnőni és elfelejteni, hogyan kell felfedezni. szeretnék világgá menni és otthon maradni. sosem akarom elfelejteni, mit jelent a varázslat.

mesélnem kell valamit. tea, sirius, odú?

híreslesz

viiiii

Made in China

Alma?

Vagy "Extra fancy" hangszer Kínából?

Bizooony =)

Hatláb I.

Kedves Olvasó(i)nk!

Ismeretterjesztő rovar-rovatunk első része következik!
Zsiráfnyakúak, lúdtalpasok és ormányosok. A fene se gondolná, hogy rovarokról van szó. És amikor szembesülünk ezekkel a lehetetlen állatokkal, jogosan hagyja el a szánkat az a mondat, amit az egyszeri parasztbácsi mély őszinteséggel fogalmazott meg az állatkerti zsiráf láttán:
"Ilyen állat márpedig nincs."

Ormányosok (Curculionoidea főcsalád)

Ezek azok a vigyorogva pózoló kis lények, amik előszeretettel másznak a tenyeredbe a pálkövei góJatáborban. Illetve ők és a trópusi-mérsékeltövi-mindenféle rokonságuk. Merthogy abból van, nem is kevés: számos családjukból kb. 60.000 faj grasszál világszerte, egyesek galád módon kártevésre adták a fejüket (bár valljuk be, hogy a "kártevőség" nagyon is emberi szempont), egyesekkel nagy meglepetésünkre akár süteménykészítésnél is találkozhatunk, ha felbontunk egy csomag lisztet, de nem átalljákolyan civilizációs vívmányokba is belopni magukat, mint pl. a wiki által emlegetett 'pancake mix' (jaj.). Tehát főként gabona- és más magvakkal táplálkoznak.
A legfőbb érdemük - legalábbis ebben a bejegyzésben -, hogy állati jópofák. Hogy ne csak a levegő beszéljek, íme:

Giraffe weevil = 'zsiráf ormányos' (Trachelophorus giraffa) az Attebalidae családból
Madagaszkáron őshonos, kb. 2-2,5cm hosszú faj.

...és az összetéveszthetetlen mimikri: ezen a képen éppen a szavannán vonuló zsiráfokat utánozzák

Aztán itt van a Brentidae (pálcaormányosok) alcsaládból is néhány veszedelem:

ó, azok a szemek...

frakkban...

Akadnak tiritarka trópusi fajok is, amelyek hivalkodó színeikkel figyelmeztetnek: 'Nem vagyok finom falat!'

Eupholus benetti - Pápua Új-Guinea-i ormányosok képviseletében

Folytatása következik...

Szálló, kakukk fészkére

most pedig ideklikk =)

ma este színház van

(és akkor most képzeld magad a nagyklubba!!!)

kisvasúúúút!

idekatt

a dobos.

pogi

Feneketlen káposztafej

Feneketlen Káposztafej...

!maszatolj!